Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Gyulai Líviusz

Életrajz

Életrajz    

Gyulai Líviusz szerelemgyermekként született 1937. december 2-án Baróton, Erdély sajátos hangulatú kistáján. Édesanyja nevelte, azonban 1944-ben a román megszállás ellen menekülnie kellet Magyarországra, gyermekét közeli rokonokra hagyta. 1946-ban végre követhette édesanyját Sopronba. Először állandó látogatója, aztán segítője lett a helyi könyvtárnak. Itt ismerkedett meg Gustav Doré metszeteivel, Verne-illusztrációkkal.

Nemsokára az Ágoston Ernő vezette Képzőművészeti körében kezd el rendszeresen rajzolni. 1952-ben a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban folytatja tanulmányait. 1956-ban felvételt nyer a Képzőművészeti Főiskolára, ahol részt vesz a grafikai műhelyének újraépítésében, a litográf műhely helyreállításában. A Főiskolai évek alatt jó barátságot köt Bernáth Auréllel. 1962-ben diplomázik a Főiskola grafika szakán, ahol Kmetty János volt a mestere.

Gyulai Líviusz ironikus hangvételű ábrázolásain keresztül, humort lopva a képekbe, letűnt korok mesélőjeként tűnik fel. Látványos, aprólékos rajzú grafikái, amelyekben jól megfér egymás mellett a középkori fametszetek stílusa és a modern montázstechnika is, önálló fantáziavilágot teremtenek és tárnak a néző szemei elé. A régi képeslapokra és századfordulós litográfiákra emlékeztető nyomatokon, egyszerű emberi és állati karaktereket csempész egy-egy történelmi múltú helyszínre.

Más képeken fantáziadús karneváli hangulat, olasz rokokó és angol úri társaság, 19. századi kosztümök és szórakozási formák, életöröm és irónia jelenik meg. A pikáns, olykor kissé frivol irodalmi illusztrációkon a megöregedett csábítók, a női kegyek hódolói megmosolyogtató együttérzést váltanak ki, emberi esendőségükre irányítva a figyelmet. Máskor az alakok jól ismert irodalmi szereplők vagy mindennapi mesehősök a maguk feladatával és sorsukkal. A képekben egyszerre van nosztalgikus hangulat és groteszkség. Egy mintának gondolt miliő a maga kis tökéletlenségeivel. Tisztelgése és egy kicsit kifigurázása is egy kornak és életérzésnek, de egyúttal érezhetően valamifajta romantikus vággyal azok után, ráeszmélve saját korunkra és kizökkenve kicsit abból.
 
Év Életrajz
   
1937-ben Született Baróton.
1962-ben fejezte be a Képzőművészeti Főiskolát.
  Majd Olaszországban és Angliában járt tanulmányúton.
   
  Mesterei: Kmetty János és Ék Sándor.
   
  Díjak
   
2014 A Nemzet Művésze díj
2004 Kossuth-díj
1997 XXIX. Szegedi Nyári Tárlat, MAOE Képzőművészeti Tagozata díja
1995 XXVII. Szegedi Nyári Tárlat díja
1989 Érdemes művész
1987 Csillag Albert Alapítvány, fődíj
1984 Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának kiállítási nívódíja
1980 IBA-ezüstérem, Lipcse
1979 Szép Magyar Könyv pályázat díja
1978 Ezüst Galamb-díj, lipcsei rövidfilmfesztivál
  Arany Nofretete-díj, kairói filmfesztivál
1973 Munkácsy-díj
1972 IBA-aranyérem, Lipcse
1971 II. Firenzei Grafikai Biennálé aranyérme
   
  Egyéni kiállítások
   
1966 Dürer Terem, Budapest
1997 Városi Kiállítóterem, Kazincbarcika
  MOL Székház Galéria, Szolnok
  Festőterem, Sopron
1992 Sárospataki Képtár, Sárospatak
1989 Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
1988 Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét
1985 Festőterem, Sopron
1982 Csepel Galéria, Budapest
1981 Dorottya Galéria, Budapest
1980 József Attila Könyvtár, Miskolc
   
  Csoportos kiállítások
   
1983 A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1979 Magyar Grafika 1978, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1971 Magyar grafika Dürer emlékezetére…, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1969 Magyar művészet, 1945-1969, Műcsarnok, Budapest
1968 Stúdió '58-68, Műcsarnok, Budapest
  Mai Magyar Grafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1964-től számos nemzetközi grafikai és könyvművészeti kiállításon láthatták alkotásait,
  többek között: Brno, Buenos Aires, Carpi, Lipcse, São Paulo, Tokyo.

OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem